![]() |
Somogy megye élővilágát bemutató állandó |
A múzeumlátogatók a Somogy Megyei Múzeum Természettudományi Osztályának munkájával elsősorban a “Természeti Örökségünk” című állandó kiállításon keresztül ismerkedhetnek meg.
Ezt a kiállítást, amely a megye természeti értékeit mutatja be, 1994 novemberében nyitottuk meg a látogatók előtt. A bevezetőben Somogy megye földrajzi helyzetének, domborzatának ismertetése után annak földtörténeti kialakulásával ismerkedhetnek meg. Négy vitrinben mutatjuk be azokat a földtani anyagokat, melyek a földtörténeti ókor, közép-, harmad- és negyedkor jellemző kőzetei, ásványai és ősmaradványai.
![]() |
A folyosóról nyíló termekben a megye természeti környezetét jellemző legfontosabb természetes életközösségek, azok növény- és állatvilága tekinthető meg. Egy-egy nagyméretű, látványosan berendezett dioráma (életkép) mutatja be az egyes élőhelyek - az erdő, a tó, a láp, a homoki gyepek - élővilágát. A diorámákhoz kapcsolódó fényeffektusok és állathangok teszik még életszerűbbé ezt a sokszínű világot. A vitrinekben gerinctelen állatok mini életképeiben, préselt növényekben és rovarpreparátumokban gyönyörködhetnek. A gombák formagazdagsága, a lepkék pompás színvilága elkápráztató. A diorámák és a vitrinek felett található nagyméretű, színes fotósor tovább fokozza az esztétikai élményt. |
A továbbiakban (egy külön teremben) információt kaphatunk a környezetvédelem néhány fontos problémájáról, azok megoldási lehetőségeiről.
Végül a kiállításhoz egy audiovizuális terem is csatlakozik, ahol - a megyében élő legritkább növény- és állatfajok bemutatása mellett - több, mint 50 különféle videofilm közül választhatnak.
A kiállítás készítőinek kutatómunkáiról az előtérben elhelyezett kiadványok nyújtanak további információt.