<<<vissza

Környezet- és természetvédelem

Az emberiség története a földtörténetben csupán egy pillanat. E villanásnyi idő alatt teljesen belaktuk a Földet, s ma már szinte az egész földgolyót átalakítottuk. Úgy teszünk, mintha a természet tőlünk függetlenül létezne, amelyet legyőzni, hasznosítani kell. Vakon hisszük, hogy a világ olyan óriási, hogy hulladékainkat, mérgező anyagainkat elbírja, s azok nem hatnak vissza ránk. E tévedésekbe könnyen belepusztulhat az emberiség. Látnunk kell: nem szabad beavatkozni azokba a folyamatokba, amelyeken a földi élet alapul.

Nagy ellentétet fedezhetünk fel kiállításunk eddigi színes, változatos világa és az emberi tevékenység okozta környezeti problémákat bemutató terem anyaga között.Akármerre tekintünk, fekete-fehér komor fotók néznek vissza ránk, tudatosítva bennünk cselekedeteink súlyos hatását.

Lehet-e együtt élni a természettel ?

Az egyik vitrinben megoldási javaslatot kínálunk az utakon tömegesen elütött békák problémájára.

A másik, gondolatban megfelezett diorámában pedig választhatunk egy természetes állapotú, gazdag élővilágú tavacska és az emberi szemét elhelyezésének következtében kialakult gusztustalan világ között.

Somogy megyében is egyre több problémát jelent a víz, a levegő, a talajszennyezés és a zajártalom. Ennek bizonyítására szolgáljon itt néhány elriasztó adat.

Somogy szennyvíz csatornázottsága 10,3 %. Évente 600 ezer m3 szilárd hulladék keletkezik, melynek 95%-t valahol lerakják. Évente 20 ezer t veszélyes hulladék képződik. A fáradt olaj újra hasznosítási aránya 16%. A megyében a legnagyobb zajterhelést Balatonlellén mérték 24 óra alatt 70,8 dBA (elviselhetőségi szint 65 dBA).

Somogy megyéből a becsült kipusztult fajok száma: kb. 150.

(Barna medve, farkas, daru, tátogó kökörcsin, narancslepke...)

Biológiai természetszennyezés

Ez az új fogalom szorosabb értelemben azt jelenti, hogy az emberi tevékenység következtében olyan tájidegen növény- és állatfajok kerülnek be a természetes állapotú életközösségeinkbe, melyek azok szerkezetét képesek átalakítani, sőt még az emberre is veszélyesek lehetnek. Ezek preparátumaival külön vitrinben találkozhatunk.

Az akác rendkívül agresszív fa, tudniillik képes az őshonos növényvilágot és állatvilágot 90%-ban kiszorítani arról az élőhelyről, ahol egyszer gyökeret eresztett. Napjainkban egyre több és több allergiát okozó növényről is hallunk, ezek egy része szintén más kontinensekről származik, ilyen pl. a legtöbb panaszt kiváltó parlagfű is.

Az állatok között is találunk hasonló fajokat, ezek egy részét mezőgazdasági kártevőként ismerjük: burgonyabogár, amerikai fehér medvelepke, vándorkagyló.


Bevezető Földtörténet Erdők Vizek, lápok Homoki gyepek Környezet- és természetvédelem Ritkaságok