Erdők

Somogy területén a természetes életközösségek a legnagyobb részét az erdők adják. E táj még ma is az ország egyik legerdősültebb megyéje, felszínét mintegy 27%-ban erdők borítják. Az erdők életközösségét bemutató teremben egy téli zselici erdős táj diorámájában gyönyörködhetünk. Amikor a diorámát a fény teljes egészében bevilágítja, a nappal aktív állatok láthatók, amikor pedig csak fénypontok látszanak, akkor az éjszaka mozgó állatokat figyelhetjük meg. Így a tölgyfa ágai közt ülő macskabaglyot, vagy az egerekre, pockokra vadászó vörös rókát. A diorámában számtalan apró madarat, csonttollút, fenyőrigót, citromsármányt és az avarkuckójában alvó süncsaládot fedezhetünk fel.

Egy adott régióban a zonális erdőtípusok előfordulása a földrajzi szélesség és tengerszint feletti magasság következtében törvényszerűen változik. Azonban a klimazonális erdők - főleg a kitettség miatt megerősödő egyéb ökológiai tényezők következtében saját zónájukon kívül (extrazonálisan) is előfordulhatnak. Vannak olyan erdőtípusok is, melyek kialakulása nem klimatikus okokra, hanem lokáls ökológiai tényezőkre, (pl.: folyóvíz hatására) vezethető vissza. Ezeket azonális erdőknek nevezzük, megjelenésük a zónától független.

Somogyban zonálisan legelterjedtebbek a cseres-tölgyesek; szép extrazonális állományú bükkösök vannak a Zselicben, míg azonális erdőkkel a folyók és patakok mentén találkozhatunk.

Az élet hajtómotorja a Nap sugárzása, ami a Földön 3,2 milliárd év óta tart fenn különböző élő szervezeteket. A Nap sugárzási energiáját a növényvilág zöld színtestjei gyűjtik össze, széndioxid és víz segítségével szénhidrátokat építenek fel, melyeket más apró sejtszervecskék tovább alakítanak. A növényzet a fenti folyamatok eredményeképpen oxigént bocsát ki a légkörbe, amely minden földi lét alapja. A növényi táplálékot számtalan apró élőlény fogyasztja, hernyók, bogarak, más apró termetű növényevő állatok és nagyobbak is: nyulak, őzek, stb. A növényi táplálék energiát anyagot nyújt a növényevő állatok testfelépítéséhez. A növényevő állatok viszont a ragadozóknak szolgálnak táplálékul. Az elpusztult növényi és állati maradványokat gombák, férgek, csigák, baktériumok bontják kis molekulájú anyagokká, melyeket a növények ismét felvehetnek. Ebben a rendszerben, melyet az erdei életközösség vázlata című táblán is bemutatunk, rengeteg a kapcsolódás élő-élettelen, és élő-élő között. Az élőlények közötti anyag- és energiaáramlás az ún. táplálkozási hálózaton keresztül folyik.

A szárazabb tölgyerdők a somogyi dombok tetőin, délies fekvésű lejtőin találhatók, mind cserje szintjük, mind gyepszintjük fajokban nagyon gazdag. Jellegzetes lágyszárú növényeik: a fürtös gyöngyike, a hölgypáfrány és a fehér pimpó. Változatos rovarvilágukból, a farontó bogarakból: szarvasbogár, orrszarvúbogár, cincérek, készített kis életlépet mutatunk itt be. Hazánkban a nagytestű bogarak többsége ma már ritkaságuk miatt védett. Az ilyen erdőkben él hazánk legnagyobb őshonos lepkéje is, a nagy éjjeli pávaszem.

A vitrinekben nagyon élethűek a gombák preparátumai. Ezeket mélyhűtve szárítottuk meg (liofilizált), így a gombák termőtestéből a megfagyott jég elpárolgott és a visszamaradt, kitint tartalmazó váz élethűen megőrizte formáját.

Tavasszal Külső-Somogy Balatonhoz kifutó domboldalain a száraz gyepekben, erdőszegélyekben virágot bont a tavaszi hérics. Levelei fonál alakúak, virágai tojássárga színűek. A nyár közepére már kiszárad, csupán elszáradt virágkocsányán ágaskodó aszmagtermése árulkodik jelenlétéről.

Somogyban az országos átlag feletti csapadékmennyiség következtében a megyében nagy területet foglalnak el az üde gyertyános-tölgyesek. Többnyire elegyes korona összetételűek, gyakran kettős koronaszintűek. Az ilyen erdőkben a kocsánytalan tölgy és a gyertyán mellett a hárs és a csertölgy is előfordul. Tavasszal a gyertyános-tölgyesek aljnövényzetét virágszőnyeg borítja; a hóvirág, a bogláros szellőrózsa, a medvehagyma és a szagos müge mellett számos védett faj is előfordul: csillagvirág, szártalan kankalin. A somogyi gyertyános-tölgyesek termőhelye csapadékos, de az enyhe éghajlati hatásának köszönhetően több örökzöld is megél ezekben az erdőkben: kis télizöld, borostyán, szúrós csodabogyó. A párás, meleg mikroklimatikus környezet kedvez a kalapos gombák fejlődésének. A sok ehető gomba szedése közben óvatosnak kell lennünk, mert a legveszélyesebb gombát, a gyilkos galócát, is bőven termik ezek az erdők. A változatos növényvilág miatt a rovarok nagy fajgazdagságban fordulnak elő. Az avarszinten mozgó futóbogarak erős rágó szájszervükkel csigákat, más rovarokat támadnak meg az éj leple alatt. Napközben elrejtőznek. Az erdei utak napsütötte erdőszegélyek mentén a nappali lepkék, zengőlegyek és rózsabogarak kutatnak nektárban gazdag virágok után. A dús lombozatú fák lombkoronaszintjéből zöld lombszöcskék ciripelését hallhatjuk. A gyertyános-tölgyes erdőket bemutató vitrin ezt az erdei hangulatot adja vissza, amikor a vitrin szemrevétele során már szinte érezzük a párával telt friss levegőt is.

A bükkerdők hazánkban elsősorban a hűvösebb és csapadékosabb hegyvidékeken találhatók meg. A Zselic magas évi csapadékösszege, tagolt felszíne, mély völgyei jó termőhelyet biztosítanak a bükkösöknek. A bükkösök előfordulása a Zselicségen kívül ritkaságnak számít.

A bükkerdő koronája zárt, gyepszintjére kevés fény jut, ezért kis számú növényfaj képes megélni az aljnövényzetében (szagos müge, bükksás, madársóska). A bükkösök egyik legszebb ízeltlábú bogara a havasi cincér. Nyár közepén kidőlt fákon és farakásokon mászkál, miközben az óriás énekes kabócák muzsikájától hangos a zselici erdőrengeteg. Mindkét faj védett. Napsütötte útszegélyek mentén pedig a szintén védett nagy színjátszólepkék kergetőznek.

Hazánk legnagyobb termetű fullánkos darazsa a lódarázs. Nagyméretű lépekből álló emeletes fészkét faodvakba rakja. Szúrása veszélyes.

Bevezető Földtörténet Erdők Vizek, lápok Homoki gyepek Környezet- és természetvédelem Ritkaságok