A hagyatékról

Együd Árpád életművét publikációin túl levelezései, kéziratai, fotó- és mozgófilm felvételei, valamint jelentős hangzóanyaga őrzi. Hangfelvételei – Vikár és Gönczi nyomdokán haladva – a somogyi folklór valamennyi műfaját megörökítik. Kutatta a népzenét, a néptáncot, a népi hiedelmeket és szokásokat, de gazdag a szakrális néprajzi, népmesei és mondai gyűjteménye is. Vizsgálta a somogyi betyárok, pásztorok és cselédek életét, az emberi élet nagy fordulópontjait, a temetők néprajzát. Foglalkozott az egyletek, a rózsafüzér társaságok, az iskolák, a kántorok, az apácák, a búcsúsok és „istóriások”, a koldusok életével. Rögzítette az elhaló vagy már kihalt kismesterségeket (fazekasokat, kötélgyártót, kerékgyártót, gyertyaöntőt, mézesbábost), a népművészet mestereinek munkáit, felvételei beszámolnak a kaposvári farsang rendezvényeiről, a somogyi tánctípusokról, viseletről, építészetről, búcsúkról és vásári bábosokról, betlehemesekről. Gyűjtötte a református, a katolikus és a zsidó hagyományokat, lelkes támogatója volt a cigány folklór- és a nemzetiségi kutatásoknak. Hagyatéka a megyében zajló tudományos élet kordokumentuma is, jelentősége a megye határán túlnő.

Együd elsősorban Somogy falvait járta, de ismerte a szomszéd megyék vonatkozó néprajzát is. Hangszalagok tanúskodnak a kakasdi székely vagy az egyházaskozári csángó gyűjtéseiről. Egyedül vagy munkatársaival, barátaival, a szakma jeles képviselőivel dolgozott. Szoros kapcsolatot tartott fenn többek között Bálint Sándorral, Scheiber Sándorral, Rajeczky Benjáminnal, Vargyas Lajossal vagy Olsvai Imrével. Hosszú ideig dédelgetett, be nem teljesült terve volt szülőfalujának, Perőcsény község monográfiájának megírása.

A hagyaték – mintegy kétszáz magnószalag és félszáz kazetta – zömében néprajztudományi, kisebb részt történettudományi értékű –, filmanyag ill. fotó és diafelvétel valamint tetemes mennyiségű kéziratanyag, ill. levelezései. Az archív hangzóanyag munkakópiáját az MTA Zenetudományi Intézete – Olsvai Imre irányításával, Németh István közreműködésével – a 90-es évek elején elkészítette. Az archív filmanyag (majd 250 tekercsnyi mozgófilm) utómunkálatait, videoszalagra rögzítését a Magyar Televízió operatőre, Táskai Mihály és munkacsoportja végezte el. 1991-ben pedig az özvegy jóvoltából sikerült a teljes hagyaték egyesítése. Együd Árpádné a múzeumban látta biztosítva e hagyatékrész szakszerű elhelyezését, gondozását, feldolgozását, közzétételét. Az egyesítést követően elkezdődött a teljes anyag rendezése, nyilvántartásba vétele, a hiányzó adatok pótlása, kiegészítése ill. mutatózása. 2008-ban pedig elkészült a hangzóanyag digitalizálása.

Együd Árpád halálát követően Szapu Magda néprajzkutató gondozta a hagyatékot, összegezte tudományos tevékenységét, publikált Együd kutatásaiból.